Rólam
Hogyan lesz valakiből író? Egyszerű. Írni kell.
Hiszem, hogy mindenkiben ott lapul egy történet, amit megéri elmesélni. Író pedig abból lesz, aki ezt valóban meg is teszi.
Én egészen fiatal korom óta mesélek. Kezdetben persze csak önmagamnak. Később pedig – felnőttként, orvosként, apaként – már úgy éreztem, elég élmény gyűlt össze ahhoz, hogy a történetek ne csak a fióknak szóljanak.
Szerettem volna megmutatni őket másoknak is.
Kurzusok sorát végeztem el, hogy megtanuljam úgy használni a szavakat, hogy azt mások is élvezettel olvassák. Hogy ne csak meséljek – hanem igazán elmondjam, amit szeretnék.
A tanulás nem ért véget, talán soha nem is fog, de az első regény elkészült. A második is a végéhez közeledik, és közben már formálódik a folytatás.
Hogy hol van ennek a vége? Ki tudja.
Hogy miért írok?
„Gyakorolj bármilyen művészetet, zenét, éneklést, táncot, színjátszást, rajzolást, festést, szobrászatot, költészetet, fikciót, esszét, riportot – mindegy, milyen jól vagy rosszul –, nem azért, hogy pénzt vagy hírnevet szerezz, hanem hogy megtapasztald a változást, hogy felfedezd, mi van benned, hogy növeld a lelked.”
— Kurt Vonnegut
Smoky Grove - Alagút a fény előtt
Lélektani krimi
Most limitált ideig megnézheted, hogy ki a gyilkos, kattints a Megoldás gomra, hogy a többi olvasó előtt megtudd a titkot:
A legelső nyár (munkacím)
Fejlődésregény, thriller
Démonok harca I. kötet
Fantasy kalandregény